Nagy vihart kavart szerdán az a hír, miszerint az MLSZ nem engedélyezi a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinók és drapériák bevitelét a válogatott meccsekre.
Az ügyben a labdarúgó-szövetség megkeresésünkre közölte, hogy valóban tiltott a jelkép használata,
ám nem ők, hanem az UEFA döntése értelmében, amelynek alapja az európai szövetség ernyőszervezete, a FARE (Football against Racism) által összeállított tiltott jelképek listája.
Borbély Zoltán jogász, az MLSZ egykori elnökségi tagja és szóvivője lapunknak elmondta: hogy az UEFA mit tart tiltott jelképnek, abba a magyar szövetségnek nincs beleszólása. A politikai jellegű megnyilvánulásokat a FIFA és az UEFA bünteti. A magyar válogatott és kupacsapataink mérkőzésein is az ő szabályaikat kell betartani – szögezte le Borbély Zoltán.
Volt már ebből vita
Vagy elfogadjuk ezeket a szabályokat, vagy ha nem, akkor vállalnunk kell a következményeket.
Lázadhatunk a tiltás ellen, de ezzel csak a magyar labdarúgásnak és a magyar csapatoknak ártanánk
– hangsúlyozta Borbély Zoltán.
A vita nem a szurkolók és az MLSZ között van, hanem a szurkolók és a nemzetközi szervezet között – tette hozzá.
Borbély Zoltán felidézte, hogy 2012 augusztusi Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen történtek után, többek között az árpád-sávos zászlók kihelyezése miatt a FIFA zárt kapus meccsekkel büntette a magyar szövetséget.
Az MLSZ a CAS, azaz a Nemzetközi Sport Döntőbíróságnál fellebbezte meg a döntést és még heraldikai szakértőt is bevetettek, aki elmagyarázta a bíróságnak, hogy ez egy történelmi jelkép. Azzal is érveltek, hogy az árpád-sávos zászló vagy motívum nincs rajta a FARE listáján. (Ahogy most sincs – a szerk.)
Nem is magával a jelképpel volt a probléma, hanem annak politikai tartalmával, azzal, amire utalt.
A büntetésünket egyébként enyhítették, részben elfogadták az érveinket – mondta Borbély.
Még a madarak védelme is politika
Ugyanakkor a dolog visszásságát jól mutatja az a meghökkentő eset, hogy annak idején az UEFA a máltai szövetséget azért büntette meg, mert az egyik meccsen megjelent a “Don’t kill the white birds” szlogen. Ez egy ottani zöld párttól eredt, amely tiltakozott az ottani illegális – évente több százezer állat elpusztítását eredményező – madárvadászat ellen. Az UEFA azért marasztalta el a máltaiakat, mert ezt a szlogent is politikainak minősítette, mert egy párt használta.
Ahogy kérdésünkre az MLSZ is hangsúlyozta,
a szurkolói sálakra vagy pólókra nem vonatkozik a tiltás,